A PG-Holding Zrt. épület üzemeltetés területen tevékenykedő, teljes egészében magyar tulajdonban álló vállalat.
Célunk, hogy szolgáltatásunkkal lefedjünk minden, a létesítmények üzemeltetésével kapcsolatos feladatot, így Ügyfeleink számára egy kézből tudjunk magas színvonalú szolgáltatást nyújtani.
Ennek érdekében tulajdonosi szerkezetébe olyan cég és magánszemély is bevonásra került, akik épületüzemeltetés terén jelentős tapasztalattal és referenciával rendelkeznek, azzal a nem titkolt céllal, hogy az együttműködés és a tevékenység kibővítése, a szolgáltatások közös megszervezése és teljesítése során hatékonyabban és magasabb színvonalon, szélesebb ügyfélkör részére tudjuk a szolgáltatásunkat nyújtani.
Magas színvonalú szolgáltatásunkat következetes szervezéssel, rendszeres ellenőrzéssel, korszerű gépekkel, eszközökkel és tisztítószerekkel kívánjuk elérni.
A létesítmények, épületek műszaki üzemeltetését komplex módon látjuk el, amelynek lényege, hogy ügyfeleink számára biztosítjuk az üzemeltetéshez szükséges szakembereket.
Cégünk vállalja a kert- és parkfenntartás minden munkafolyamatának elvégzését heti, havi, időszaki, alkalmi illetve megrendeléstől függő rendszerességgel.
Élőerős- és technikai rendszerekkel történő vagyonvédelemet, ill. komplex megbízható biztonsági szolgáltatást tud biztosítani cégünk ügyfeleinknek.
Tisztító robotunkkal vállaljuk légtechnikai rendszerek tisztítását és szárazjeges tisztítóeszközeink pedig a legagresszívabb szennyeződéseket is eltávolítják.
Minden év november 1-től, a következő év március 15-ig vállalunk átalánydíjas vagy alkalmi szolgáltatásokat hóeltakarítással, hóügyelettel kapcsolatosan.
A PG-Holding Zrt. mindig a legmodernebb takarítási technológiákkal végzi munkáját. Rendszeresen frissítjük munkavállalóink tudását és munkaeszközeinket.
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy kollégáink a legkorszerűbb eszközeinket maximális szakértelemmel tudják kezelni, hogy az Ön vállalkozása is megfelelően működhessen.
Cégünk jelenleg több mint 850 elégedett ügyféllel rendelkezik és folyamatosan azon dolgozunk, hogy ez a szám egyre magasabb legyen.
Cégünk hitvallása, ügyfeleinkhez való hozzáállása, és korrekt piaci magatartása az árbevételünkben is megmutatta magát, amelyet büszkén mutatunk meg az alábbiakban.
Az ALLEE bevásárló- és Szabadidőközpont 2009. évi megnyitása óta dolgozunk együtt a PG-Holding Zrt-vel. Munkatársaik épület, külső és mélygarázs takarítási feladatokat látnak el. A partner kiválasztásakor és az azóta több alkalommal lefolytatott tenderek során a cég rendkívül innovatív szemlélete, minden területre kiterjedő szakértelme, környezettudatossága, valamint a minőségi szolgáltatási szint iránti elkötelezettsége bírt a legnagyobb meggyőző erővel. A cég rendkívül igényes és kiváló minőségű gép- és eszközparkkal rendelkezik, amit méltán kiegészít a szaktudás, amelyet a felsővezetők, valamint a helyi szintű vezetői gárda képvisel. Minden téren maximálisan megtesznek mindent azért, hogy a megrendelő elégedettségét elnyerjék, ezért mondható el az, hogy az eltelt több mint 10 év alatt a rendszeres vásárlói megkérdezések, valamint a kiskereskedelmi szakma is maximális elismeréssel illeti a bevásárlóközpont tisztaságát, amely minden alkalommal megerősítette döntésünk helyességét a kiválasztás során.
Legyen Ön és a cége a következő, aki itt véleményezi munkánkat. Ha még nem ügyfelünk, keressen meg bennünket, hogy elégedett ügyfeleink között köszönthessük.